Borsányi András Weboldala

 

 

BEMUTATKOZÁS

 

 

' HAMAROSAN EZ IS FÖLKERÜL '

 

 

Magamról;Nem emlékszem,hogy gyermek koromban szerettem volna "apró"vonatokkal játszani.(Talán,azért mert nem is volt.)Nagy vonaton utazni azt igen. A családom minden férfi tagja
MÁV. alkalmazásban állt,igy én voltam az egyetlen,akit a mozdony füstje csak utazóként"csapott meg".
Már felnőtt, sőt családos ember voltam (1964-65)amikor a kis családommal közösen megépítettük az
első TT-s asztalt,melynek mérete kb.180x100cm.volt.
Emlékszem hogyan készültek az első hegyek és alagutak,folyékony gipszben áztatott papír foszlányokból.
Már az első asztalnál a vonatok vezérlése számomra izgalmas éjszakákba nyúló feladatot jelentett,ami a mai napig meg is maradt. Persze a
dolgok ma már teljesen másképen történnek,hiszen
a technika azóta oly sokat fejlődött és fejlődik!
Kezdetek óta kisseb-nagyobb szünetek voltak a modellezés közben,de a "fertőzésből"nem lehet ki
gyógyulni. Jelenleg 2db.TT-és és 1db.H0-ás méretű
asztalom van. Fotói a képgalériában láthatók.
Tiszteletbeli tagja vagyok a Liszt Ferenc Eurocity vasút modellező klubnak,A klub helyi ki-
állításain részt szoktam venni. Mindig megtisztel-
tetésnek veszem a meghívá

 Vissza a főoldalra